outblog

januar 13an, ejjel fel ketto korul szinjozanon keresztulsetalni a
varoson, pilinckazo hoesesben, megmagyarazhatatlan felmosollyal az
arcomon...

...erősen hezitálok hogy megtámad-e éjjel a konyha ha nem ma hanem holnap takarítom ki

valami gyartelepen voltam
ujabb építésű, tiszta rendezett
mint valami vegyizuzem a varos szelen
tornyokkal, vasuttal, közeli mezőkkel
és tudtam repülni (nyilvan mindig)
ugyhogy megprobaltam minel magasabb toronyra ulni h lassam merre kell hazamenni
aztan az egyik magas epulet oldalan volt egy lejtős folyosó
tele papirszeméttel és egy sinen gördülő székkel ami 5-6. emelet
magasságában ért ki az épületből
egy vidámparki kellék ami arra szolgált hogy aki beleült azt
megijessze hogy majd jól kiesik a mélybe
ezen felmentünk és ottvolt egy elhagyatott pláza
aminek a túlsó vége utcaszinten volt... és pont jöttek be az ajtón
ilyen üzletemberek
akik maffiózók is voltak egyben ugyhogy mepróbáltunk úgycsinálni
mintha oda tartoznánk
és találtam fegyvereket
de borzalmasan félrehordott a kalasnyikov
végül kiderült az egyik emberről hogy nagyon geci volt
és valamilyen tárggyá alakult amit addig lőttem mig kis darabok
maradtak belőle... ekkor visszaalakult emberré de annyira miszlikben
volt már hogy egy fél szív maradt csak belőle pár érrel és ez kúszott
a kapu felé a salakban
ekkor már egy nagyvárosi utcában voltam és közölték hogy ennyi. vége a
filmnek és mindenkinek megköszönték a közreműködést
és ki kellett merevíteni a végefőcím miatt ahogy markolom a lány fenekét
és furcsállottam kissé hogy milyen végefőcím ami 5 percig tart

a kibaszott kemia

...persze kitolom egóból, de elég egyértelmű a kérdés, ha nem
kellettem az elmúlt egy évben annyira hogy csak én kelljek, akkor
miről beszélünk?

van ez a srác aki minden reggel szembejon a hidon. egy ideje tervezem
h viszek ket sort es megisszuk kozepen. mondjuk nem tunik joarcnak.
de ha csaj lenne mar szerelmes lennek

ahogy nézem majdhogynem egy év fog eltelni a lenti "csináljuk meg" és
a ténylegesen-tevőleges-cselekményig... de legalább valami

megint lakást keresek. összefolyik így könnyen az egy év, 5 bejegyzéssel...
különben meg megint csak lófasz. kapitálisokkal. LÓFASZ. basszameg. szar. na. gecire.

nyilvan ejjel kettokor all neki az agyam otletborzet tartani a
specifikáciorol, es nyilvan jo es hasznos otletekkel jon elo h lampat
kelljen gyujtani es papirra kelljen vetni az egészet

tegnap este 11:16kor hangzott el az ominózus "CSINÁLJUK MEG GECI" mondat a számból, amire egy "ahahah igen" érkezett a túloldalról...
nemtudom h mennyire legyek babonás, így ez itt most csak egy megjegyzés. hogy így volt. ekkor.

énnemtom mivan/volt ma este, de kifejezetten vigyorogva sétáltam haza a blaháról a nyugatiig. minden utca fényárban úszott az esős/nedves aszfalttól. szép volt na.

...azthiszem ez volt az utolso alvasom a szuloi hazban. a koltoztetés
nagyja megvan, már ők is oda járnak haza s nem ide, szóval ennyi...
furcsa ez, saját veszteségként élem
meg kicsit, mert bàr nem lakom itt 12 éve, születésemtől fogva ez volt
a "haza", a többiek "csak" azóta laknak itt mióta én èlek... fura,
na...
összekéne írnom az emlékeit, szobáról szobára...

but i still haven't found what i'm looking for...

mégnemjó... a többit tudod... kibaszott lebegés van a semmiben, a semmivel, ezzel ez a baj, azzal az, mindenkivel van valami, kissebb nagyobb, pedig csak valami nyugi kellene egy időre. egy kis hátország. privát. gecire nemtudom merre lépjek, de lassan kellene valamerre.

én nemtom miez, de egyre durvább méreteket ölt, lehet hogy ahogy megyünk bele a télbe, mindenki ott kompenzál ahol tud, de ennyi konfrontáció egész nyáron ha volt összesen mint most novemberben. kezdek belefáradni...

hupsz elszállt pár bejegyzés... de nemvolt benne amúgyse semmi érdekes.

a "mégnemjó, mégnemjó, márnemjó" újabb klasszikus esete, némi lidokainnal tálalva, szépen, kereken, őszintén tálalva. minek is elemezzem szarrá.

...majd a "horse with no name"-t fütyülve kibugyoláltam a koponyát és kiraktam a polcra

kicsit körbeértek a dolgok megint, a nagymező volt kb az első olyan utca pesten aminek gyerekként tudtam a nevét (rögtön a hősök tere és az erzsébethíd után), minden alkalommal amikor feljöttünk pestre (ez évi kettőt jelent) a kötelező programok része volt az hogy eljöttünk a nagymezőbe, a művészellátóba, venni apámnak festéket meg papírt meg mindenféléket.
így fejemben hevenyészett budapest térképen markánsan ottvolt ez az utca akkoris amikor már itt éltem egy ideje és kezdtek a fehér foltok csökkenni ...

nyilván melyik időpont a legmegfelelőbb ecettel hűtőt sikálni; éjjel fél egy.
ezekután persze kibaszott salátaevési ingerem lett... tojásosnokedlivel...
...a keddi projekt a konyha kipakolása.

a cica még itthon van itthon, nekem ez már nem otthon, az még nem otthon... de meglepoen erosen erzem azt h az lesz... nem hagytam magamnak választást, minden cuccom odaát, amik itt maradtak csak apró szigetek ebből az életből, és az íróasztal rajta a géppel, mintha nem tűnt volna el a lakás körüle...
hontalan vagyok kicsit most.

a cica mostantól máshol lesz otthon, választásom most sincs, mindenem a másik lakásban, itt csak egy laptop és a vacsorám maradt, meg a net... most nem érzem azt a lakást, az most csak egy raktár, tele dobozokkal, nincs benne helyem... nemjó kicsit most.

...de inkább átmegyek és megpróbálok ott létezni. (és netet csiholni)

(és mindezenközben úgy nézek ki mint az xmenből a farkas, rámférne egy ügyvéd)

update: sikerült a net megosztás, életem első mobiltelefonról-laptopra osztott netkapcsolata... nemmintha bármit hekkelnem kellett volna, bekapcsoltam és egyből felismerte a win7, itt tartunk 2011ben...

a kulturáltan végigmulatott sziget utolsó napjára került a céges csapatépítő kinn... ingyen italok. én éjfélre terveztem hazamenni ... reggelre sikerült. olyan triplán epic sztori kerekedett belőle hogy végiggondolni se merem, nemhogy leírni.
mindenesetre most absztinens leszek egy darabig.

az esti szanálás eredményeként sikerült kibasznom a kukába két, 120 literes szemeteszsák tartalmával együtt a fizetéses borítékomat is. eá örö, bódottá.

megint egy hajnali fekvés, megint egy végigdolgozott éjszaka, megint egy utolsó pillanatban összeállt szett, megint egy ön-nem-szórakoztató 7 órányi ücsörgés egy djpult oldalában... ahol mindenki élvezi a bulit csak én nem... a sokszoros holtpontok éjszakája volt ismét.

"el vagyunk baszva vincent, az a helyzet"
el, bazmeg.

mosmeg megin' azvan hogy lebeg a fejemfelett a kérdőjel hogy "ugye nem csak én vagyok hülye?"...nem először. ...a kérdésfeltevés előtt kivesézve, levont konzekvenciákkal szembeállítva... ezt így hogy?
általában akkor gyűlik fel bennem ez a frusztráció amikor valaki végiglogikázza nekem hogy miért én vagyok a hibás, és a gondolatmenet kifogástalan ugyanakkor nem veszi figyelembe a motivációimat... vagy hogy ottvagyok... vagy hogy miért... bár asszem ez az a tockos amit én is osztogattam eleget...